2017. október 8., vasárnap

Sok idő eltelt legutobbi bejegyzésem óta.Bence szeptemberben már 5.osztályba lépett.A "felső" nagyon tetszik neki,ebéd után jön haza(egyenlőre még velem) és alakul már az önálló tanulása..Végre van történelem ami már most 1 hónap után is a nagy kedvence.
Az iskolába továbbra is bottal közlekedik.




Most október 25.-én már 5 éve ,hogy Amerikában megműtötte Dr Park Bencét. Életünk legjobb döntése volt,mert szerintem nem tartanánk itt ahol most vagyunk és bár folyamatosan fejlődik és erősödik,de még rengeteget kell erősítenie.





Sajnos májusba kiderült,hogy nagyon nagy baj van az egyik bokájával és hogy műteni kell majd :(  Ez most kissé visszaveti,mert nagyon sokszor fájdalma van és van ,hogy pár napig rá sem tud állni :( De remélem  a 2018-as évben sikerül erre a beavatkozásra is összegyűjtenünk (kb 800 ezer ft lenne).

Továbbra is nagyon nagy kedvenc a  Fradi és azon belül is Böde Dani.Pár hete sikerült összetalálkoznunk vele és aláírta a polóját is :) Majd egy jó kis cikk is készült :)











2016. december 24., szombat

2016-os évünkre elmondhatjuk,hogy egy jó év volt. Bencéhez márciusba beköltözött a segítőkutyája  Füge ,aki jelentősen megvátoztatta az életét.
Sokkal nyugodtabb,odafigyelőbb lett dolgokra és persze lett egy társa,egy barátja is egyben.




Az iskolában is egyre ügyesebb,szeptembertől már 2 db háromlábú botjával közlekedik,itthon pedig a két egylábújával gyakorol.
Fejlődünk lassan de biztosan,de mindig csak előre :)

Mindenkinek nagyon köszönjük a sok támogatást,a kedves szavakat!

Áldott ,békés boldog Ünnepeket mindenkinek!



2016. augusztus 14., vasárnap

Hálás szívvel köszönjük a Ferencvárosi Torna Clubnak a 2db VIP szektorba szóló jegyünket. Nagyon jól éreztük magunkat.
Sajnos történt egy kis probléma, amikor az első félidő felénél egy szurkoló a hátunk mögött ráborította Bencére az alkoholos italát(eléggé ittas állapotban volt).Igaz véletlen volt ,de a kisfiam székébe borult az egész így az egész nadrágja felszívta :( De mindez sem rontotta el a kedvét,végig lelkesen és hangosan szurkolt a kedvenc csapatának.
A mérkőzést ugyan végignéztük,de sajnos a két példaképével így ilyen állapotban nem tudtuk megvárni és találkozni. :( Ezt nagyon sajnáltuk,de reméljük,hogy azért ez hamarosan majd megtörténik.
De addig is ez a nap pozitív élményei megmaradnak,amikor is végre élőben látta a csapatott és a hatalmas Arénát,az,hogy Thomas Doll visszaintegetett neki,vagy látta Bernd Storck-ot aki a hátunk mögött 2 sorral ült. Feledhetetlen élmény volt! Mindezek után még várt ránk egy közel 4 órás út Gyulára ,amit Bence már végigaludt :)





2016. augusztus 12., péntek


Eltelt az első hét a 2 hetes rehabilitációnkból a Budai Gyermekkórházban.Ez a két hét most egy tábor úgyhogy a torna mellett még jut idő egy kis mókára is.
Bence nagyon szeret itt lenni , mert itt sorstárs gyerekekkel és régi barátokkal találkozhat, nagyokat beszélgetnek jókat játszanak.

Holnap nagy napja lesz a kicsi fiamnak :) Bence nagyon szereti a focit,a kedvenc csapatja a Fradi.Már régóta nagy álma volt hogy egyszer élőben is láthassa a csapatot és ezen belül is 2 nagy példaképét Gera Zolit és Böde Danit.Ez az álma holnap teljesül, mert Fradi-Vasas meccs lesz és mi ott leszünk :)






2016. július 30., szombat


Az iskola véget ért és a szünet is már javában tart, aminek Bence  nagyon örült,mert nagyon elfáradt.
Az elmúlt tanévben nagyon sokat hiányoztunk( szemműtét és az azt követő hosszú felépülése miatt)és hogy bepótoljuk a tananyagot nagyon sokat kellett otthon is dolgoznunk rajta, de sikerült .Így most a megérdemelt pihenésen vagyunk hogy szeptemberben megújult erővel kezdje a 4. osztályt.
Az Agilityről egy kicsit:
Bence és Füge számára az Agility móka és munka is egyben. Heti kétszer van edzés.Minden edzés után kellemesen elfáradnak. Nem titkolt vágya hogy versenyezzen Fügével. Az elmúlt napokban megtapasztalhatták hogy milyen szerepelniük közönség előtt, nagyon jól sikerült a bemutatkozásuk. Bár van még mit tanulniuk ,de nagyon szépen haladnak.


Az augusztus felét  Budapesten a Budai Gyermekkórház Rehabilitációján töltjük,
Bence és Füge nagyon stabilak együtt,bármilyen feladatban szívesen segít a kutyusa,sőt állandóan ott van mellette.
Elérkezett az idő,hogy Bence Fügével együtt járjon,de ehhez egy speciális hámot kellene vennünk ,ami csak  Amerikában kapható.Ennek az ára sajnos elég drága számunkra(kb 200 ezer Ft a hám és felszerelése és mivel hogy Amerikából jönne így vámot is kell rá fizetnünk)




Ennek a hámnak a segítségével Bence egyik kezével Fügére támaszkodva  a másik kezével botjára támaszkodva együtt sétálhatnának.Ez Bence számára is nagy öröm lenne amellett,hogy nagy motiváció is számára.
Így tudná használni:




2016. május 18., szerda

Bence és Füge 2 hónap után kipróbálták az agilityt :) Nagyon élvezik, egy  nagyon jó összhang alakulóban köztük. Egyenlőre szokják egymást, de már most nagyon sok változás van Bence koncentrációjánál.
Nagyon nagy a barátság  :)



2016. március 15., kedd

2 év után Bence végre megkapta a segítőkutyáját Fügét ,aki a mozgásában segíti , a legjobb barátja és lelki társa  a mindennapi életben.
A történet 3 évre visszanyúlik, amikor is egy sorstárs kislány az anyukájával ugyan azon a terápiás helyen volt ahol mi Bencével. A kislánynak segítőkutyája volt és amíg tornázott addig Bence le nem szállt a kutyusról.. Tőlük hallottunk először a mozgássérült segítőkutyákról.
Bencét teljesen elvarázsolta Hanno, így rövidesen jelentkeztünk is a Kutyával az Emberért Alapítványhoz, hogy szeretnénk egy segítőkutyust Bencének.
3 évet vártunk Fügére, de ez a 3 év hamar elrepült.Már az első találkozáskor nagyon jól kijöttek, majd utánna igyekeztünk úgy alakítani hogy havonta egyszer fel tudjunk jönni Gyuláról Budapestre ,hogy találkozzanak, ismerkedjenek, jàtszanak.
 Volt közben pár tábor is amin részt vehettünk, ezek 3 naposak voltak és itt élesben ( bár még felügyelet mellett)próbáltuk ki hogy milyen lesz ha Füfi velünk lesz.
Nagyon hálásak vagyunk a KEA- nak és mindenkinek aki azon dolgozott hogy jó páros legyen a két kiskópé :)
A legnagyobb köszönet Vikinek szól, hogy egy nagyszerű társat képzett ki Bence mellé.Köszönjük!